MÁV-START is NEVEZETT már!

Az média versenyre nevezett portáljával a MÁV-START Vasúti Személyszállító Zrt.

www.mav-start.hu oldalt.

A megmérettetések igazán tanúságosak lesznek, a zsűri magas színvonala ezt kétségtelenül jelzi!

Hogy mi is az!

Amikor idén tavasszal útjára indítottuk a 2008 évi versenyt, tudtuk, hogy nem lesz egyszerű dolgunk, de bíztunk abban, hogy a beérkezett pályaművek kárpótolni fognak minket a munkáért.
Ez így is történt, nagyon sok érdekes, hasznos, igényes honlap nevezett. Talán az iskolák közül többen indulhattak volna, hiszen egy nagyobb közösség fontos híreire, újdonságaira, napi aktualitásaira sok érdekelt kíváncsi. Ennél egyszerűbb, gyorsabb hírforrást keresve sem lehet találni.
A verseny során beérkezett üzenetek, telefonok arra biztattak, hogy ez ne csak egyszeri verseny legyen, hanem minden évben írjuk ki. Partnereinkkel, támogatóinkkal egyeztetve, levonva a tanulságokat, úgy döntöttünk, hogy a jó dolgokat megtartva, a kevésbé sikeres megoldásokon változtatva meghirdetjük a versenyt 2009-ben is.
Ami változatlan marad: a nevezési kategóriák: nonprofit, business, oktatás, művészet, önkormányzatok, művelődési házak, média kategória. Elemezve a beérkezett műveket, megállapítható, hogy mindegyiket könnyen be lehetett illeszteni az általunk kialakított rendszerbe. Mindössze néhány tanácstalan nevezővel kellett egyeztetnünk, pontosítanunk. A média kategóriában több jelentkezőt vártunk, reméljük a 2009.-es kiírásban többen merik vállalni a megmérettetést.
Meghatároztuk a fontos dátumokat, melyek közül az első 2009.04. 20., ekkor indul az újabb verseny, kezdődhet tehát a weblapkészítés.
Addig még van idő arra is, hogy akár teljesen új honlap készüljön, vagy átgondolt munkával a régit felfrissítve lehet vele nevezni.
Tehát, munkára fel, várjuk az új tehetségek jelentkezését!

Az idei versenyen támogatóink jóvoltából (Szamalk, Adobe, NJSZT) a díjazások összértéke meghaladta az egy millió forintot!

Figyelem: továbbra is érvényes, ami a hírlevelünkben is megjelent: aki kiteszi honlapjára a verseny bannerét, linkjét október 1-ig, az bármelyik kategóriában ingyen nevezhet!

Részvételi regisztrációs lap

2009 IOSZIA INFORMATIKA

Kategória: Releváns | A közvetlen link.