Bujdák Attila

Sok esetben, amikor a beteg derékpanaszaival az orvoshoz fordul, kénytelen megelégedni egy olyan véleményezéssel, vagy diagnózisszerűséggel, ami mögött egy hozzáértő rögtön felfedheti azt, hogy tulajdonképpen az orvos tanácstalan. Nem veszi a fáradságot, hogy érdemben tájékozódjon, legtöbbször fogalma sincs, hogy valójában mi áll a panaszok hátterében. Gyanús, ha a ténymegállapításkor például azt mondja, hogy „ezzel a problémával tanuljon meg együtt élni”, vagy „nem tehetünk semmit”. Persze a meggyőzés hatásosabb, amikor feltételesen lumbágót, arthritist , vagy kopást is emleget. Ilyenkor még az is szerepet játszhat, hogy a folyosón még hány ember várakozik az orvosra, talán súlyosabb ellátnivalóval, de lehet, hogy sietnie kell a magánrendelésre. Tény, hogy túlterheltek az orvosok és ostoba normák is lehetetlenítik az alapos munkát. Az viszont csak rajtuk múlik, hogy emberiességből hogyan vizsgáznak a betegeik előtt. Az előbbi viselkedés helyett, együttérzést tanúsítva közölheti a beteggel, hogy a gyógyulás kimenetele nem minden esetben kielégítő, vagy beszéljen arról, milyen kezelések nyújthatnak enyhülést. Az elutasító magatartással fokozza a lelki terheket is, melyek egyértelműen fokozzák az állapot további romlását.

Haladó gondolkodású orvosok, klinikai szakemberek és orvostanhallgatók, átlátva a hivatalos gyógyászat problémáit és gyengeségeit, 1983-ban Angliában megfogalmazták és ezzel új alapokra helyezték a gyógyászat elveit. Megalakították az Angol Holisztikus Orvosok Társaságát. A holisztikus megközelítéssel a beteg igazán alapos és körültekintő ellátásban részesül, mivel a problémáját az összes olyan tényező feltárása mellett diagnosztizálják, melyek az egészségére hatással lehettek, vagy lehetnek. Nem célirányos tünetenyhítés a cél, hanem aprólékos feltáró munkával, a betegség kiváltó okát megtalálni és ezt kezelni. Fontos az egész embert és személyiségét is figyelembevevő megközelítés. Szembetűnő különbséget mutat a beteg és az orvos közötti kapcsolat is, ami az orvosi hozzáállásnak köszönhető.

Bujdák Attila

Hirdetés:
Fülöp Henrik – IOSZIA

A bejegyzés kategóriája: IOSZIA Kft.
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.