Gyöngyös és vonzáskörzetének tehetséggondozása szakértő kezekben: a tehetségműhelyek bemutatkoznak.
Intézményünk az esélyegyenlőség jegyében végez széles körben tehetséggondozást-fejlesztést, valamint tehetségkutatást Gyöngyösön és vonzáskörzetében.
Több általános- és középiskolával állunk kapcsolatban, így igyekszünk a nyelvi- és informatikai készségek fejlesztését a lehető legkorábban megkezdeni iskolai kiegészítő foglalkozások, táborok keretében (tehetségműhelyek), ahol az egészséges életmódra nevelés jegyében teret biztosítunk öko foglalkozásokra és sportolási lehetőségre is (úszásoktatás). Ez fontos szerepet játszik a drog-prevenciós, mentálhigiénés felvilágosító munka előkészítésében is.
Igyekszünk lehetőséget teremteni a gyermekek, fiatalok számára hátrányaik leküzdéséhez, a számos kockázatot jelentő deviancia csökkentéséhez – képzésekkel, egyéni és közösségi programok szervezésével képességiek, készségeik fejlesztéséhez, szabadidejük szakszerű felügyelet melletti hasznos eltöltéséhez.
A spontán és élményszerű tanulás módszerére épült a tematika, ez az „élménypedagógiai” módszer segíti a nyelvi- és informatikai készségfejlesztést – a foglalkozás mint közösségi program pedig a szociális, életviteli és környezeti kompetencia-területeken nyújt mérési, fejlesztési lehetőséget.
A szükséges készségek, képességek, kulcskompetenciák birtokában a megfelelő társadalmi minták elsajátításával, helyes iránymutatással (szociokulturális-, gondozási-, nevelési- és kommunikációs minta megadásával) sikeres lehet a munka világára való felkészülésük és társadalmi részvételük.
Elsődleges céljaink közé tartozik a digitális analfabetizmus arányának csökkentése a kompetenciaalapú oktatás keretében mind a gyermekek készségfejlesztésénél és mind a felnőttoktatás formájában, a digitális kultúra minél szélesebb körben történő terjesztése – ezen tevékenységünket a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Gyöngyös Városi Szervezetének formájában is végezzük. E kezdeményezésünk a már hagyományt teremtett Magyar Internet Média és Web Díj kiemelkedő nemzetközi sikert is elért rendezvénye keretében szintén a rejtett (megbújó) tehetségek felkutatását szolgálja.
Az általános- és középiskolás tanulókat célzó animációs szolgáltatások (webes eszközök alkalmazásával bővítve) során megvalósuló komplex tehetségfejlesztő programokkal lehetőség nyílik a differenciált fejlesztésre, ami garantálja a programok eredményességét.
Nyelvi tehetséggondozó műhely
A nyári szünetben megvalósult nyelvi tehetséggondozó műhely elsődleges célja a képességek felmérése és fejlesztése, a kommunikációs készség javítása. Olyan praktikus nyelvi ismeretekkel bővíthették tudásukat a gyerekek, melyek a leggyakrabban felmerülő aktivitásokhoz, érzelemkifejezésekhez kötődnek, kiegészítve a hagyományosan oktatott tananyagot. Ezek elsajátítása érdekében beszéd-centrikus, életkornak és előzetes tanulmányoknak, megszerzett tudásszintnek megfelelő kis létszámú csoportokban történt és zajlik a nyelvi készség fejlesztése.
Mivel differenciált fejlesztés keretében zajlanak a foglalkozások, esély jelentenek a szoci-kulturális helyzetüket tekintve hátrányos gyermekek esélyegyenlőségének megvalósításához is.
A spontán és élményszerű tanulás módszerére épült a tematika, ennek az „élménypedagógiai” módszernek köszönhetően könnyedén, észrevétlenül fejleszthetőek a készségek. Az apróbb sikerek lendületet adnak a folyamatos tanuláshoz, motiválttá teszik a gyermekeket, ami a jobb iskolai teljesítmény képében adnak kézzelfogható eredményt.
A gyerekkorban elkezdett nyelvtanulás és stabil alapozás lehetőséget ad arra, hogy a gyermek anyanyelvi szinten sajátítsa el azt és később nyitott legyen más idegen nyelv befogadására is.
A program során a tanulók, a szülők és a tanárok folyamatos visszajelzést kapnak a tanulók teljesítményéről, meglévő és megszerzett képességeikben történt változásokról, mely információk a készségfejlesztésben, a tehetséggondozás menetében, továbblépésben alapvető szerepet játszanak.
Informatika tehetséggondozó műhely
A digitális analfabetizmus komoly problémákat okoz a felnőtt (munkaerő-piacon megjelenő) lakosság körében, azonban már az iskolás évek alatt is megjelennek ennek első jelei. A gyermekek nagyon fogékonyak az újdonságokra, ezért számukra könnyebben elsajátíthatóak az informatikai alapismeretek. A megfelelő szakmai tudást már gyermekkorban meg lehet alapozni és az alapismeretek oktatása során már kitűnhetnek az addig esetleg rejtett tehetségek. Gondozásuk a digitális esélyegyenlőség elveit tekintve is fontos feladat, e társadalmi szerepvállalásunk alaptevékenységünk részét képezi. Az informatika gyors fejlődését követve nem szabad megfeledkezni a digitális kultúráról és a digitális esélyegyenlőségről sem, melyet nem pótol a szakmai tudás („digitális kőtábla”). Célunk iskolai kiegészítő foglalkozások, úgynevezett digitális írástudás műhelyek szervezése, melyek lehetőséget nyújtanak a csoportos- és személyre szabott tehetséggondozásnak, pályaorientációs tanácsadásnak is.
A kompetenciaalapú, tehetséggondozó oktatási csomagokat alkalmazva mind a gyermekek és mind a felnőttoktatást tekintve valósítjuk meg a digitális kultúra minél szélesebb körben történő terjesztését – ezen tevékenységünket a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Gyöngyös Városi Szervezetének formájában is végezzük. E kezdeményezésünk a már hagyományt teremtett Magyar Internet Média és Web Díj nemzetközi versenyen is kiemelkedő díjazásban részesült (Discobolos) rendezvénye keretében szintén a rejtett (megbújó) tehetségek felkutatását szolgálja. A versenyről bővebben itt olvashat: www.mediadij.hu
Az általános- és középiskolás tanulókat célzó animációs szolgáltatások (webes eszközök alkalmazásával bővítve) során megvalósuló komplex tehetségfejlesztő programokkal lehetőség nyílik a differenciált fejlesztésre, ami garantálja a programok eredményességét.
Ökológiai tehetségműhely
Egy közösség gyermekeknek az egészség- és környezettudatos életmód jegyében. A természettudományok érdekességei, természeti értékeink, egészséges életmód – gyakorlat a mindennapokban, tevékenység központúan, a gyerekkorban kialakítandó minél szélesebb látókör érdekében.
A nyelvi és informatikai programok kiteljesítése érdekében ökonómialig helyes iránymutatás céljából próbáljuk fejleszteni és tudatosítani a gyermekek környezettudatosságát, felhívni figyelmüket az energiatakarékosság fontosságára, a természeti értékeinkre, azok védelmére.
E tevékenységünket Az Egészséges Gyöngyös Program foglalja keretbe, melynek célja melynek célja az egészséges életmódra nevelés, az egészségmegőrzés, a népbetegségek megelőzése, ezek segítségével az egészségben eltöltött életévek meghosszabbítása.
Együttműködő és támogató partnereink közé sorolhatjuk a gyöngyösi országgyűlési képviselőt, gyermek és felnőtt háziorvosokat, a Vöröskereszt hálózatának helyi képviseletét, az önkormányzatot, általános és középiskolákat.
Ezen műhelyek tevékenységét integrálva valósítottuk meg idén első alkalommal nagy érdeklődés, siker mellett napközis táborunkat, melyről bővebben a www.tanulopont.hu oldalon olvashat.
Kapcsolódó képgaléria:
Gyöngyösi Oktatásért és Kultúráért Alapítvány
Forrás: http://www.geniuszportal.hu/?q=node/1426
Fülöp Henrik – IOSZIA
Hirdetés: