A modularitás gyakorlati haszna

Az új moduláris OKJ követelménymodulokból áll. Nem csak azt méri, hogy a hallgató milyen konkrét tudás birtokában van, hanem azt is, hogy milyen kompetenciákkal bír. Ezáltal sokkal inkább a munkaerőpiac kiszolgálására törekszik, illetve próbál folyamatosan ahhoz igazodni hosszú távon, hiszen a munkaerőpiacon egy munkáltatónál leginkább az a fontos, hogy egy szakképzett munkaerő megfelel-e a gyakorlatban is a szakma elvárásainak. A hagyományos tanítási forma esetén előfordult, hogy a tantárgyak nem mindig abban a szerkezetben követték egymást, ahogy az kellett volna. Ezeket a problémákat is kiküszöböli az új OKJ rendszer, többek között a szakmák közötti átjárhatóság megteremtésével. Ha egy megszerzett szakképesítés után a tanuló úgy dönt, hogy a későbbiek során egy másik, hasonló képzésben venne részt, akkor a közös modulokat nem kell újból megtanulnia, nem kell belőle vizsgáznia. Fontos megjegyezni, hogy elindult a Térségi Integrált Szakképzési Központok (TISZK) megalakítása. Ők fogják tudni megadni azokat az irányszámokat, melyek alapján tervezhetik meg adott szakirányokra a felvehető tanulók létszámát. Ezzel biztosítható egyrészt az állami támogatás, másrészt az is, hogy a végzett hallgatók jó esélyekkel induljanak a munkaerő piaci versenyen.

Képzési és oktatási cikksorozat!
Fülöp Henrik 19. cikk 2009. október 20.
„IOSZIA” Informatikai Oktatás Szolgáltató és Informatika Alkalmazási Gyöngyösi Felnőttképzési Intézmény.
Intézmény akkreditációs lajstromszám: AL-2053
Felnőttképzési intézmény nyilvántartási szám: 10-0069-06 felnőttképzés

legolcsóbb OKJ-s tanfolyamok

A bejegyzés kategóriája: IOSZIA Kft.
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.